Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pázmándi Napok 2009.

2009.07.25

   Idén hatodik alkalommal rendeztük meg a Pázmándi Sportnapokat a Kaliszky rezidencián. Ebben az évben is mindenki izgatottan várta már, milyen meglepetéseket tartogat majd a mindig rendkívül precíz, a sportszerűséget szem előtt tartó kiírás, melyet a házigazda a verseny közben -  természetesen saját, jól felfogott érdekeit is szem előtt tartva, - már csak sportszerűen, mindenki számára elfogadható mértékben, csakis a külső, váratlan, előre nem tervezhető körülmények nyomására szokott enyhén, a végső sorrendet semmiképpen sem befolyásoló módon módosítgatni. A sorsolás szeszélye folytán most is sikerült három rendkívül erős párost összeállítani, mindhárman elszántan próbálkoztak meg a szinte lehetetlennel, legyőzni az ebben az évben is jól felkészült, verhetetlennek tűnő Joós Péter, Szemeti Attila kettőst.

Reggeli készülődés:

Kép

Kép

    A sportjátékok a velencei strandon kezdődtek a strandfoci és strandröplabda versenyszámokkal, majd az agárdi strandon vízifocival és vízi kosárlabdával folytatódtak.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

   A már előzetesen is a nagy esélyesek közé sorolt Dundler József, Kaliszky András szenior kettős - ekkorra már kissé fáradtan ugyan -, de az élre állt, és egy jótékony viharnak köszönhetően kipihenten várhatta a folytatást, mely a kápolnásnyéki Finom Étkek Házában töltött kényszerszünet után már a papírformának megfelelően alakult.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

    A végig jól küzdő, címvédő Szemeti Attila, Joós Peti kettős ezek után már nem tudott újítani és hiába nyújtottak kiegyensúlyozott teljesítményt, kénytelenek voltak beérni a második hellyel, de az ezüstérem is szépen csillog... A nagy visszatérő Mayer Máté, akinek a tavalyi évben nem sikerült kvalifikálnia magát a rangos versenyre, idén kisebb sérüléssel bajlódott, ennek ellenére derekasan harcolt, több számban is megcsillogtatta kivételes technikai tudását, de a mini pingpongban párjával, Kaliszky Petivel (aki egyébként kiemelkedett a vízifoci mezőnyéből) sajnos végleg leszakadtak az élmezőnytől. A titkos esélyesként számon tartott Fehér Marci, Joós Attila páros rosszul indított, (Marci szerint a vízifoci számára csak apály idején lenne előnyös), és bár utána a vízi kosárlabdában alaposan móresre tanították a mezőnyt, ez a végső győzelemhez már kevésnek bizonyult. Attilát - aki egyedüliként szerzett pontot kosárlabdában büntetőből -, fociban, a pázmándi sportpályán már az egyik helyi facsemete is könnyedén leszerelte. Íme, a végső helyezések:

1. Dundler József, Kaliszky András

2. Joós Péter, Szemeti Attila

3. Kaliszky Péter, Mayer Máté

4. Fehér Márton, Joós Attila

   Külön öröm, hogy ez alkalommal az éjszakába nyúló díjátadási ünnepség után sem kellett "a nap vesztese" címet hirdetni. Ezt a versenyen kívüli erőpróbát különben a rendkívül felkészültnek tűnő Kaliszky Peti fölényesen nyerte, már másnap kora reggel is újra rendíthetetlennek tűnt. A második helyet kissé leszakadva, de megérdemelten Máté szerezte meg, de az ő arcán azért reggel meglátszott a küzdelem... Meg kell még említeni, hogy ezúttal hiányzott a mezőnyből az örök ígéretnek tűnő Szemeti Gábor, aki már többször megközelítette a bajnoki címet, idén azonban fegyelmezetlenül a verseny ideje alatt észak-amerikai túrán vett részt.

Már most mindenki kezdje meg a felkészülést a 2010-es játékokra!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

cigi ciki

(nobody, 2009.08.04 23:09)

Szép, hogy ilyen is van! Szépek, jók a képek, de a 3. képen cigiző uriember talán nem érdemli meg, hogy egy ilyen "sporteseményen" "képbe" kerüljön!!!

Mák

(Joós Péter, 2009.07.27 10:10)

a senior paros gyozelme a kapufan mult....:)

Észak-amerikai túra

(Szemeti Gábor, 2009.07.27 08:48)

"az örök ígéretnek tűnő"-re nemzetközi szinten figyeltek fel és a két hét során számos nemzetközileg is elismert egyesületben voltam próbajátékon:

- Central Park Petanque Eagles
- Atlantic City Ocean Soccer
- Philadelphia table table-tennis club 1903
- Chicago Your five is killer sports club

statisztika

(Dundler József, 2009.07.25 13:06)

Nem tudja véletlenül valaki, ki az egyetlen háromszoros bajnok??