Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1988-as cikk a ÉSC tenisz szakosztályáról.

2007.12.29

   Az alábbi cikk a "Hatvanhat év krónikája" (Építők SC 1922) című kiadványban jelent meg, amit Varga Gyula írt, és amelyben áttekinti az ÉSC szakosztályainak történetét az alapítástól 1988-ig. 

 

   Szinte már közhely, de sajnos igaz: a nehéz gazdasági körülmények rendkívül kedvezőtlenül hatnak a testnevelési és sportmozgalmunkra is. Nem véletlen, hogy patinás egyesületekben, nagy múlttal, kiemelkedő nemzetközi eredményekkel is büszkélkedő szakosztályok szűnnek meg, jobb esetben gazdát cserélnek.

   - Kénytelenek voltunk mi is radikális intézkedéseket tenni – mondja Petrovai László, az ÉVM miniszterhelyettese, az Építők SC társadalmi elnöke. – Közismertek az építőipar gondjai, szűkülnek a források, amelyekből az egyesület is táplálkozik. Noha klubszinten több irányban is igyekeztünk a saját bevételt növelni, egyik-másik szakosztály fenntartása már-már megoldhatatlan...

 

   Az ökölvívóknak más gazdát kerestek. A gyeplabda és a sportakrobatikus szakosztályt a tárcához tartozó két vállalat vette a gondjaiba. A vitorlás és a tenisz szakosztályt pedig az önállósodás útjára bocsátották. Mindezt azért tették, hogy az élvonalhoz tartozó szakosztályok – az atlétika, a kajak-kenu és a kézilabda – mind a hazai, mind pedig a nemzetközi küzdőtéren a jelenleginél is jobb eredmények elérésére legyenek képesek.

 

   Mi a saját erőből építkező teniszezőket kerestük meg.

 

   Több, mint fél évszázaddal ezelőtt az építőiparon belül, vállalati felügyelet alatt alakult meg a teniszszakosztály, s mintegy másfél évtizede tartozik az Építők SC-hez. Hetven igazolt versenyzőt tartanak nyilván, köztük a férfiak az első osztály alsó ágában, az 1987. évi tavaszi forduló eredményei alapján az első helyen állnak. A nők az OB II-ben ugyancsak az élen büszkélkednek. Versenyzőink közül Nagy Mátyás, Varga Géza és a tizenkilenc esztendős Kaliszky András érdemel említést, valamint az a negyven-ötven palánta, aki az újonc, a serdülő-, az ifjúsági bajnokságban gyűjti a pontokat.

   Létesítményeik – tizenkét pálya, az új és a régi kiszolgáló épület – irigylésre méltó környezetben, a Népligetben találhatók.

   És mire a kiadvány megjelenik, átadják a minden igényt kielégítő teniszcsarnokot is!

   Néhány esztendővel ezelőtt egy fő- és egy mellékfoglalkozású edzőt szerződtettek, kimondottan az utánpótlásnevelés érdekében.

   A tenisz sportkomplexum fenn- és karbantartása meghaladta az Építők SC erejét.

   - A nehézségek láttán összehívtuk a szakosztály vezetőit és közöltük velük, vagy kitalálnak valamit, vagy kénytelenek leszünk megszüntetni a szakosztályt, s bérbe adni a tenisztelepet. – emlékezik vissza Petrovai László.

   És az ÉSC teniszezői, pontosabban a szakosztály mindentudói megtalálták a megoldást.

 

   - Lenni vagy nem lenni? – merült fel a kérdés – hangsúlyozza dr. Markóczy Miklós, a teniszszakosztály vezetője. – Szélnek eresszünk hetven teniszrajongót, köztük több olyant is, aki harminc-negyven éve tagja az egyesületnek, vagy megpróbálunk a saját lábunkon megállni? Két dolog volt biztos. Az egyik, hogy díjmentesen miénk a létesítmény, a másik, hogy a klubtól egy fillér támogatást sem kapunk.

   Először számolni kezdtek. Mi az a minimum, ami a léthez, a fenntartáshoz feltétlenül szükséges. A kijött összeg nem volt kevés, kitett közel egymilliót. Mintegy kétszázezerre rúgott a bér, „csak” kétszázezerbe került a derítők kiürítése, ötvenezer a salak, ami a rendszeres karbantartáshoz feltétlenül szükséges. S akkor hol voltak még az ütők, a labdák, a többi egyéb felszerelés?

   A pénzteremtés első feltétele volt a régi szokások, beidegződések felszámolása, a vállalkozási kedv megteremtése. Ehhez partnerek kellettek. Ezért új szakosztály vezetést választottak, élén dr. Markóczy Miklóssal, s köztük olyan szakemberekkel, akiknek az ésszerű gazdálkodás kimunkálása volt a feladata. A létesítmény élére Horváth László személyében olyan vezetőt neveztek ki, aki azonnal alkalmazkodni tudott a megváltozott körülményekhez.

   Kezdődhetett a pénzcsinálás.

   - Úgy indultunk, hogy a működési költségeket a minimálisra csökkentettük  – jegyzi meg a szakosztályvezető.  – Élversenyzőinkkel közöltük, hogy a jövőben ütőt, labdát, pályát, kapnak, minden más felszerelésről maguknak kell gondoskodniuk. Nem mondom, hogy repestek az örömtől...

   Különösen, amikor megtudták, hogy a duplájára emelkedik a tagsági díj. Mert ebben az esetben is csak a nyugdíjasokra voltak tekintettel. Ők évi 480, míg a versenyzők 2400 forint tagsági díjat fizetnek, a kedvtelésből teniszezők pedig 4800 forintot! A szigorú intézkedést a vezetés bátran megtehette, hiszen a munkájukért még csak tiszteletdíjat sem kapnak, sőt, maguk is fizetik a megemelt tagsági díjat.

   - Voltak, akik megsértődtek – kesereg a szakosztályvezető - ,de a megemelt tagdíjból évi százhúszezer forint a bevétel. Helyzetünkben ez egyáltalán nem lebecsülendő. Persze, ez még nem egymillió, éppen ezért szponzorokat is szereztünk, olyan vállalatokat, amelyek hirdetéssel, a pályák bérlésével is segítik a szakosztályt. Szerződést kötöttünk velük, pontosítva a feltételeket. A pénzükért teniszező dolgozók tőlünk kitűnő szolgáltatást kapnak. S ha már itt tartunk, megjegyzem azt is, hogy a jövőben méginkább klubszerűen kívánjuk működtetni a szakosztályt. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy nem a vállalkozás, hanem a teniszsport érdekében!

 

   Így lehet, mert az utánpótlás biztosítását nemcsak a két jól dolgozó edző garantálja, hanem a beindult tenisztanfolyam, s az egész nyáron működő tenisznapközi, amelynek keretében – térítés ellenében – a gyerekek tucatjait tanítják meg teniszezni. És ami mindennél fontosabb: új szellemben gondolkodni, egészségesebben élni!